Kérdőíves fogyasztóvédelmi konzultációt indít a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) július 18. és szeptember 30. között - jelentette be Pintér István főigazgató és Spaller Endre, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának tagja sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
A konzultáció célja, hogy a fogyasztók véleményét kikérjék tizenegy kérdésben, a beérkező észrevételeket felhasználják a készülő fogyasztóvédelmi stratégia, a középtávú fogyasztóvédelmi politika kialakításához, a fogyasztóvédelmi törvény módosításához, a hatósági ellenőrzési tervek kialakításához - közölte a NFH főigazgatója.
Spaller Endre hangsúlyozta: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság több jó kezdeményezést is tett a fogyasztóvédelem, a fogyasztók biztonságának erősítésére, köztük a pozitív lista bevezetését és a fogyasztóbarát embléma kidolgozását. A KDNP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a most induló kérdőíves konzultációval párhuzamosan a fogyasztóvédelmi stratégia vitairata augusztus 10-ig társadalmi egyeztetésen van, a témát a Fogyasztóvédelmi Bizottság is megtárgyalta és a testület a jobbító szándékú javaslatokat várja.
Pintér István a fogyasztóvédelmi konzultáció részleteiről szólva elmondta, hogy az NFH honlapjáról letölthető kérdőíven felmérik a társadalom véleményét a magyar termékek arányáról a kereskedelemben, a beszállítók védelméről, a termékek minőségéről, a termékbemutatókkal egybekötött kirándulások szabályozásáról, az ellenőrző hatóságról, a vállalkozások pozitív megkülönböztetésének szükségességéről, a szavatosságról, a jótállásról, a szolgáltatások szabályozási hiányosságáról.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a hatóság honlapján kialakított fórumon on-line módon már most is be lehet küldeni a válaszokat, ezen kívül a kérdőív papír formában is beszerezhető a fogyasztóvédelmi felügyelőségeken, a tanácsadói irodákban. A válaszokat postán is vissza lehet küldeni, illetve be lehet adni a hatósághoz és a megyei fogyasztóvédelmi tanácsadó irodáikba.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg