A keretösszeg nettó 700 millió forint, amelytől 90 százalékban el lehet térni igény esetén, így a becsült érték áfa nélkül 1,33 milliárd forint. A tervek szerint 2013. július 22-től induló és 2014 június végéig szóló megbízás során a nyertesnek médiatervezést, médiavásárlást, reklámtevékenységet és btl-munkákat kell végeznie, valamint kommunikációs stratégiát kell kidolgoznia és rendezvényeket kell szerveznie. Az alkalmasság minimumkövetelményei és a bírálati szempontok a kiírásban részletesen szerepelnek. A tárgyalásos eljárás jelentkezési határideje június 10., az ajánlattételi felhívást a KIM július 1-én küldi ki a kiválasztott indulóknak - derül ki a kiírásból.
A Kreatív emlékeztet arra, hogy KIM legutóbb januárban írt ki közbeszerzést a Jó állam című kampány lebonyolítására.
Az akkori közbeszerzést a Bell and Partners Kft. nyerte, a cég által elkészítendő kampányok fő célja a minisztérium szerint az, hogy bemutassa, értelmezze és megértesse a jó állam fogalmát és szerkezetét, "amely az elmúlt két év átalakításainak következtében kézzelfogható valósággá vált".
A szerződésben vállalt feladatokat - köztük média- és márkakommunikációs stratégia kidolgozását, médiakampányok tervezését, médiavásárlást, kampányok utóértékelését és kutatások elkészítését, kreatív tervezést, kivitelezést és gyártást, valamint reklámügynökségi és online kommunikációs feladatokat - 2013. május 31-ig kell elvégeznie a cégnek összesen 35 millió forint plusz áfa keretösszeg erejéig - írta az Index.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság