Az ügyben egy bíró támadta a büntetés-végrehajtási törvényt és egyik rendelkezésének megsemmisítését kérte, mert a pénzbüntetés a más okból elrendelt fogva tartás ideje alatt nem évül el, így korlátlan ideig végrehajtható.
Az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló több mint fél évtizeddel ezelőtti, Pest megyei büntetés-végrehajtási ügyekben lopás miatt kiszabott 105 ezer, illetve 60 ezer forintos pénzbüntetést változtattak át meg nem fizetése miatt 348, illetve 300 napi szabadságvesztésre, ám azok letöltését az elítéltek a más ügyekben jogerősen kiszabott szabadságvesztések végrehajtása miatt nem kezdhették meg - írta az MTI.
Kapcsolódó
Az Ab eljárása során megkereste az igazságügyi minisztert, aki szerint a kifogásolt rendelkezések nem ellentétesek a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség követelményével.
Az Ab a bíró indítványát részben megalapozottnak találta és megállapította: az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megfelelően szabályozta a pénzbüntetés végrehajthatóságának az elévülését azon esetekben, amikor az elítélt meghatározott időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban.
Az indoklás szerint a jelenlegi szabályozás eredményeként ha a pénzbüntetés kiszabását követően az elítéltet életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, a pénzbüntetés, illetőleg annak átváltoztatása nyomán a szabadságvesztés végrehajtása akár 40 év elteltével is megtörténhet.
A testület szerint a pénzbüntetéssel sújtott elkövetőket az elzárással és a közérdekű munkával sújtott elkövetőkhöz képest észszerű indok nélkül hátrányos helyzetbe hozza a vizsgált szabályozás. Az Ab ugyanakkor a bírói indítványtól eltérően nem tartotta indokoltnak a kifogásolt jogszabályhely megsemmisítését, mert az alaptörvény-ellenesség a pénzbüntetés végrehajtására vonatkozó rendelkezések hiányosságára, szabályozatlanságra vezethető vissza. Álláspontja szerint jelen ügyben van lehetőség arra, hogy "hatályos jog kíméletével" járjanak el. Az alaptörvénnyel való összhang helyreállítása nem a vizsgált szabályozás megsemmisítését, hanem a hatályos szöveg kiegészítését teszi szükségessé, mellyel biztosítható, hogy a pénzbüntetés szabályozása megfeleljen a törvény előtti egyenlőség követelményének.
Ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2017. december 31-ig tegyen eleget.
A többségi határozathoz Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybírók fűztek különvéleményt.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön