A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
A Napi Gazdaság információi szerint elkezdte visszaküldeni a koncessziót nem nyert tulajdonosoknak a pályázati dokumentációját a Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt. A szervezet válasza szerint: "2012. december 15-én indult első pályázati szakasz lezárult, a nyertesek kihirdetése megtörtént, a szerződések megkötése lezajlott, a törvényi előírásnak megfelelően az emlékeztetők elkészültek és hivatalos közzétételük megtörtént. A nem nyertes pályázatok a kiíró ezen döntésének megfelelően visszaküldésre kerültek." Vagyis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntött úgy, hogy a nem nyertes pályázatokat visszaküldi a gazdáiknak. Arról azonban senki sem beszél, miért döntöttek így, hiszen a jogszabály szerint amennyiben egy nyertestől visszaveszik a koncessziót, akkor a soron következő legjobb ajánlatot kell előnyben részesíteni, ahhoz pedig nem árt, ha a nonprofit zrt. keze ügyében van a pályázat.
Az összeesküvéselmélet-pártiak szerint a lépésre azért van szükség, hogy az ND-nél ne maradjanak olyan pályázatok, amellyel később össze lehet hasonlítani a nyertes pályázatokat, így a szervezet gyakorlatilag igyekszik eltüntetni a bizonyítékokat. Akik visszakapták a pályázataikat, arról számoltak be lapunknak, a dokumentumokon nem nagyon látszik, hogy bárki is "forgatta" volna azokat, nincsenek iktatva, lepecsételve.
![](https://www.economx.hu/fototar/fototar/201306/500/image1372342460.jpg/900/)
Turbó gyorsasággal dolgozik a NAV
Közben a nonprofit zrt. számításai szerint a koncessziónyertesek túlnyomó többsége megnyitja időre a trafikokat, ugyanis a lapunknak adott válasz szerint a NAV adatbázisában 5198 engedély kiadása szerepel, ez a koncessziót elnyert pályázók 90 százaléka. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hét végére szinte mindenkinek meglesz a NAV-engedélye. Két héttel ezelőtt még csak a jelentkezők felének volt papírja a nyitásról, az utolsó egy hétben azonban felgyorsultak a dolgok. Az más kérdés, hogy az, aki a napokban kapta meg az engedélyt, hogyan képes a jövő hétfőn boltot nyitni.
A pályázatokban megjelöltek alapján 5297 koncessziónyertes vállalta a július 1-i nyitási dátumot − hangzott a lapunk kérdésére adott válasz. A pályázatban tett, a nyitásra vonatkozó vállalások teljesítésének ellenőrzése az ND Nonprofit Zrt. feladata, a cég a vállalás elmulasztása esetén felszólítja a koncessziós jogosultat, valamint a koncessziógyakorlókat a vállalás megjelölt határidőn belüli teljesítésére.
Úgy tudjuk, az állami cég szigorúan be kívánja tartatni a vállalásokat, ám a piac szerint felesleges lenne "keménykedni", a nyerteseknek ugyanis nagyon erős a politikai kapcsolatrendszere, ezzel az önvédelmi képessége. Az ND szerint amennyiben a felszólítást követő póthatáridőre sem nyitják meg a dohányboltot, a koncesszióba adó jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)