Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke pénteken jelentette be, hogy másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a pert, amely a trafikpályázatok minden lényeges iratának nyilvánosságra hozatalára kötelezi a nemzeti fejlesztési minisztert. A politikus hangsúlyozta, hogy az ítélet alapján a fejlesztési tárcának nyilvánosságra kell hoznia a koncessziós pályázatokat elbíráló bizottságokban helyet foglaló személyek nevét, az összes pályázati bírálati lapot és az értékelési jegyzőkönyvet.
A minisztérium az ügyben eljárt Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének írásba foglalását várja. A fejlesztési tárca kizárólag az írásbeli ítélet részletes indoklása ismeretében nyilatkozhat érdemben, és dönthet az esetleges rendkívüli perorvoslatok előterjesztéséről.
A pert tavaly júniusban indította Molnár és egy ügyvédi iroda. Novemberben az elsőfokú bíróság nem jogerősen az adatok nyilvánosságára kötelezte a NFM-et, a döntés ellen azonban a tárca fellebbezett, így került sor a másodfokú eljárásra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót