Mint írták, Magyarország versenyképességét jelentősen befolyásolja, hogy a vállalkozások és az állampolgárok számára a közigazgatás működése mekkora adminisztratív teherrel jár, ezért a kormány célja a kormányhivatali ügyintézések egyszerűsítése. A gyorsabb és hatékonyabb közigazgatást segíti a hétszáz eljárás egyszerűsítését lehetővé tévő, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítás, valamint a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetése is.
A tájékoztatás szerint az egyéni vállalkozói tevékenységet segíti, hogy 2020. január elsejétől nem szükséges a vállalkozói igazolvány kiváltása, július elsejétől pedig az egyéni vállalkozói tevékenység egyetlen adóhatósági bejelentéssel megkezdhető. Emellett bejelentéssel is el lehet kezdeni bizonyos tevékenységeket - például járdaépítést, egyes erdészeti tevékenységeket vagy munkaerő-közvetítést -, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. Tovább gyorsítja az ügyintézést, hogy idén március 1-jétől egységes építési hatósági rendszert hoznak létre.
Változás az is, hogy a nyugdíj előtt állóktól a jövőben csak a várható nyugdíjazást megelőző három és nem öt-nyolc évben kérhetnek adatokat az illetékes hatóságok.
A közgyógyellátottaknak fele olyan gyakran kell igazolniuk jogosultságukat, mint eddig, a megváltozott munkaképességűek vagy a súlyosan beteg gyermekeket nevelők esetében pedig megszűnik az ötévenkénti kötelező felülvizsgálat, ha a betegségben nem várható javulás. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően lehetővé válik, hogy az embereknek kevesebbet kelljen hivatali ügyintézéssel foglalkozniuk - írta a Miniszterelnökség.
Hozzátették: az ügyintézések gyorsítását segíti a Kormányablak-mobilalkalmazás, amely valós idejű információt nyújt a kormányablakokban jelentkező ügytípus szerinti várakozási időről. Az alkalmazást 2020-ban továbbfejlesztik, hogy telefonon keresztüli sorszámhúzásra és ügyintézésre is lehetőséget biztosítson.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró