Az Index tudósítása szerint több tízezer ember gyűlhetett össze a Kossuth Lajos téren Budapesten, ahonnan a Megvédjük a demokráciát nevű ellenzéki, kormányellenes tüntetés indult el.
A sor elején türelmesen várakoznak a jobbikos, DK-s, MSZP-s, Együttes, Momentumos plakátokkal felszerelt emberek. A tüntetés szervezői és az Együtt papírdobozba pénzadományt is gyűjtenek - írta még a vonulás elejéről a portál.
A tüntetésen majd beszédek is lesznek, amikor átérnek a Szabad Sajtó útjára (addig a környéken lezárásokra kell számítani). A pódiumra áll Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Gulyás Balázs, a netadós tüntetések szervezője, Gyetvai Viktor, diáktüntető, Homonnay Gergely, író, újságíró, tanár, Unyatyinszky György, a Békemeneten bántalmazott Magyar Nemzet-újságíró, valamint Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester.
A fotó illusztráció, forrása: Szabó Zsuzsa/Napi.hu.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba