Tavaly az uniós piacokon összesen 1,3 millió új kisteherautó került az utakra, ami 17 százalékos csökkenést jelent éves szinten, a hanyatlás pedig a koronavírus-járvány negatív hatásaival magyarázható az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) összeállítása szerint.
Ahogy a teherautóknál, így a furgonoknál is egyelőre a dízelmotoros verziók uralják a piacot, ezek adták a teljes piac 92,4 százalékát. A benzinesek mindössze 3 százalékot mondhattak magukénak.
A villanymotoros furgonok és a hibridek részesedése 2, illetve 0,9 százalékot tett ki. Bár a növekedés mértéke jelentős a 2019-ben mért 1,3 százalékhoz és 0,3 százalékhoz képest, ezek meghajtások még marginálisak az új furgonok piacán.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot