Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányából folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogyan alakítanák át az első Orbán-kormány idején központosított iskolafenntartási rendszert, ám az iskolaigazgatók többsége csak a sajtóból kap információkat a fejleményekről - derül ki a Népszabadság cikkéből. A fenntartó szervezettől semmilyen konkrét kérdésükre nem kapnak feleletet, így nem tudják, milyen változásokra számíthatnak.
A napilapnak nyilatkozó igazgatók szavaiból kiderült, hogy a Klik intézményfenntartó központ működése hektikussá vált. Volt olyan vezető, aki úgy érzékelte, hogy "tanárok lázadása" óta szolgálatkészebbé vált a hatóság, míg mások szerint nem változott szigorú, számon kérő, fenyegető stílusa.
A vezetők hosszan sorolják megválaszolatlan kérdéseiket. Különösen fontos lenne tudni, hogy a decentralizáció jegyében milyen jogosítványokat kaphatnának vissza. Ha például a felmentés és a kinevezés joga, a létszám- és bérgazdálkodás nem kerül vissza a kezükbe, akkor nincs értelme gazdálkodási önállóságról beszélni.
A Népszabadság beszámol arról, hogy Szalayné Tahy Zsuzsa, a zuglói Szent István Gimnázium tanára egyéni sztrájkba kezd: nem ír be jegyeket. Ezzel tiltakozik az ellen, hogy a szaktanárok hiánya miatt lassan nehézségekbe ütközik egyes tárgyak megtartása. Emellett szerinte a jelenlegi tantervet nem lehet végrehajtani a rendelkezésre álló idő alatt.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál