Mint arról beszámoltunk, március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák. A fővárosi taxisok már a benzinárstop kivezetése után azonnal felvetették, hogy emelnék korábbi tarifáikat.
A vállalat úgy látja, hogy az eredményhez a koronavírus-járvány után ismét fellendülő idegenforgalom, a sportesemények, koncertek, az újra kinyitó szórakozóhelyek, a home office visszaszorulása és a vidéki terjeszkedés járult hozzá.
A társaságnak dolgozó sofőrök által teljesített fuvarok száma egyharmadával nőtt 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest, a flotta autói így összesen csaknem 36 millió kilométert tettek meg.
A járványidőszak lecsengésével visszatértek a turisták, így tavaly a főtaxis flotta teljes futásteljesítményének közel egyharmada kapcsolódott a reptéri forgalomhoz. A ferihegyi fuvarok száma több mint a kétszeresére ugrott 2021-hez képest.
Megdöntötték a 2019-es rekordot
Csaknem minden tizedik utat a céges partnerek megrendelései alapján teljesített a Főtaxi tavaly, a vállalati fuvarok száma új rekordot döntve felülmúlta a 2019-es csúcsot is, 2021-hez viszonyítva pedig 33 százalékos bővülés következett be.
Az éjszakai fuvarok száma tavaly 44 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A hónapokat tekintve a vásárlások és a céges rendezvények, valamint a szilveszter miatt a december, reptéri viszonylatban pedig a szeptember hozott kiemelkedő eredményt 2022-ben.
A Főtaxi Zrt. szerint az utolsó lezárt üzleti évben, 2021-ben a társaság nettó árbevétele 1,29 milliárd forint, adózott eredménye 8,8 millió forint volt az előző évi 1,28 milliárd forintos nettó árbevétel és a 218 millió forint veszteség után. A társaság 2019-ben 2,7 milliárd forint árbevételt és 318 millió forint adózott eredményt ért el.
Ennyivel nőtt a sofőrök száma
A taxisofőrök egyéni vállalkozó partnerként dolgoznak, csaknem 1500-an, az alkalmazottak száma csaknem 90.
A főtaxis flottához mintegy 1500 autó tartozott tavaly, 15 százalékkal több, mint 2021-ben.
A járművek legnagyobb része a sofőrök tulajdona, de vannak Főtaxi-tulajdonú autók is. A flottán belül csaknem félezer kocsi környezetkímélő, 170 tisztán elektromos meghajtású.
A Főtaxi Budapesten kívül Szombathelyen, Pécsett, Dunaújvárosban, Székesfehérváron és a Velencei-tó környékén van jelen. A társaság idén további vidéki városokban szeretne megjelenni, és folytatja flottabővítését is, kulcsszerepet szánva az elektromos autóknak – közölték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot