Olyan uniós támogatású projektek valósulhatnak meg a következő években, amelyek közszolgáltatási vagy idegenforgalmi szempontból fontosak - mondta Tarlós István.
Ezek között említette például az 1-es villamos meghosszabbítását Kelenföldig, illetve a vonal északi végének fejlesztését, az újpalotai villamosvonal kiépítését, a 3-as metró felújítását, a Kelenföld és Őrmező között megvalósítandó intermodális fejlesztéseket, a Fővárosi Állat- és Növénykert felújítását, valamint egy új hulladékhasznosító megépítését.
Tarlós István beszélt arról is, hogy szerinte a 2024-es olimpia megrendezéséből "csak hasznunk lehet". Azt mondta, Budapest fel tud készülni az olimpiára, nagyon sok, a nyári játékok megrendezéséhez is szükséges, közlekedés- és infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg 2020-ig.
A főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a BKV a biztonságos működéséhez szükséges forrásokat megkapja az államtól. Arra reagálva, hogy a Népszabadság pénteki számában arról írt, a Margit híd felújítására vonatkozó projekt 12 milliárdról "menetközben bruttó 30 milliárd forintra duzzadt", Tarlós István kijelentette: "ez nem igaz", húszmilliárd forint a számla, és ez nem menetközben duzzadt meg, hanem 2009-ben erre kötöttek szerződést.
A Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatban azt mondta, hogy a számlák nyilvánosak lesznek, a közbeszerzést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) készítette elő és bonyolította le, és "valóban a legjobb ajánlatot fogadták el". Tarlós István közölte, a budai fonódó villamoshálózat időre elkészül. Szeptemberben a Széll Kálmán téri ágon elindulhat a közlekedés, és februárra a beruházás egésze befejeződik - tette hozzá.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót