A megkérdezettek csupán 6 százaléka válaszolt egyértelmű igennel arra a kérdésre, egyetért-e a tanárok kirúgásával, akik azért folyamodtak többször is polgári engedetlenséghez, mert a kormány törvényileg korlátozta a jogszerű sztrájk szabályait - írja a lap.
A pártpreferenciák tekintetében az látszik, hogy sok kormánypárti szavazónak sem tetszett a munkabeszüntetéssel tiltakozó „engedetlen” tanárok elbocsátása: a Fidesz-KDNP híveinek 54 százaléka szerint inkább nem kellett volna kirúgni a pedagógusokat, 29 százalékuk viszont inkább egyetért az intézkedéssel.
Az ellenzéki szavazóknál 99 százalék azoknak az aránya, akik rossz szemmel nézik a tanárok kirúgását. A felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 12 százaléka egyáltalán nem hallott arról, hogy több tanárt rúgtak ki a polgári engedetlenség résztvevői közül.
A legtöbben támogatják is a tanárok tiltakozását, az erre vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 71 százaléka felelt egyértelmű igennel, 8 százalékuk pedig az „inkább igennel” válaszolt. A politikai megosztottság azonban továbbra is nagy: míg az ellenzéki szavazók 99 százaléka inkább úgy vélekedik, hogy a tanárok, diákok akciói jogosak, a Fidesz-KDNP szavazóinak a 40 százaléka tartja támogathatónak a tiltakozásokat.
Ugyanakkor valamivel nagyobb az egyetértés a két szavazótábor között a pedagógusok béremelésének ügyében: az ellenzékiek 100 százaléka, a kormánypártiak 78 százaléka szerint a jelenleginél magasabb fizetést érdemelnének a tanárok.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság