Szijjártó Péter az Andrea Nahles német szociáldemokrata vezetővel megjelent vasárnapi interjú kapcsán azt mondta: a német szociáldemokrata vezetők is felelősek azért, hogy Európa ilyen "kiszolgáltatott" helyzetbe került, és még mindig az illegális bevándorlással küzd. Hozzátette: abban viszont egyetért Andrea Nahlesszel, hogy a jövő évi európai parlamenti választásnak nagy tétje lesz, mert az emberek meg tudják majd erősíteni az Európai Uniót és az azt alkotó országokat.
Azok az elképzelések, amelyek a tagállamok gyengítését célozzák, zsákutcák - szögezte le a miniszter. Az európai politika eddig arra biztatta az illegális bevándorlást fontolgatókat, hogy nyugodtan fizessenek, szálljanak fel a "lélekvesztőkre" Észak-Afrika partjainál, mert Európában letelepedhetnek. Világossá kell tenni, hogy ez nincs így - mondta a politikus.
Kapcsolódó
Szijjártó Péter kifejtette, hogy már több mint három éve hallgatja a magyar kormány Brüsszeltől, hogy a migrációs hullám nem megállítható, és azon kell gondolkozni, hogyan osszák szét az illegális bevándorlókat. (Váratlan fordulat a menekültek ügyében.)
Magyarország déli határánál bebizonyította, hogy szárazföldön meg lehet állítani az illegális bevándorlási hullámot. Emellett Olaszország és Ausztrália bebizonyította, hogy a tengeren is megállítható a migráció. Ausztrália nullára csökkentette a partjait elérő illegális bevándorlók számát - közölte.
A miniszter kiemelte: most a Földközi-tengeren is meg kell állítani az illegális bevándorlási hullámot.
Szijjártó Péter múlt heti olasz kollégájával, Enzo Moavero Milanesivel folytatott tanácskozása kapcsán azt mondta: a magyar és az olasz kormány egyetért abban, hogy az Európai Unióban véget kell vetni az illegális bevándorlókat meghívó politikának.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha Olaszország igényli, akkor Magyarország műszaki tudásával, tapasztalatával kész segíteni a genovai hídomlás utáni felújítási, helyreállítási munkákban.
Képünk forrása: AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot