Tavaly a húszezreseket leváltotta a jegybank, a régiek helyébe új, biztonságosabb (azaz nehezebben hamisítható) bankjegyek léptek.
A cserét gyorsan szeretné letudni a jegybank, ezért a régi húszezresekkel 2016. december 31-ig lehet fizetni a boltokban, utána már csak a bankokban és postákon lehet beváltani őket 2019 végéig. Ezt követően pedig már csak az MNB-ben lehet őket lecserélni új bankóra.
Túl az ötven százalékon
Érdemes átnézni a bankjegykészletet, és a következő két hónapban - például a karácsonyi vásárlásoknál - megszabadulni a régi húszezresektől, hogy megkíméljük magunkat a későbbi bankjegycserés macerától.
A bankók cseréje tempósan megy: idén július közepén az összes forgalomban lévő húszezer forintosnak az 56 százalékát adták a tavaly decemberben bemutatott új húszezresek. Ez azt jelenti, hogy az új bankjegyekből összesen 71 millió darab volt akkor forgalomban - ez az arány azóta nyilván javult.
Rengeteg bankjegy maradt a párnacihában
A lecserélt bankjegyeket a jegybank még évtizedekig visszaváltja, ám ezzel együtt nagyon sok régi bankjegy nem tér vissza. Idén júliusban írt arról a Buksza, hogy 24 millió darab, összesen több mint 13 milliárd forint összértékű bankjegy van, amelyet már bevontak, de nem váltottak vissza. Fontos azonban, hogy ez a statisztika csak azt mutatja, hogy hány darab bankjegy nem érkezett vissza az MNB-be, arról azonban nincsenek pontos adatok, hogy ezek közül hány darab semmisült meg.
Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön