Márciustól egy újabb betegszállító cég dobja be a törülközőt, és nem szállít több, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott beteget. A négy szegedi betegszállító cég egyike már egy éve jelezte: a piacon uralkodó jelenlegi feltételekkel nem lesz hajlandó tovább végezni ezt a munkát.
Stratégiai válságban van a betegszállítás - erősítette meg lapunknak Poller Imre egészségügyi szakértő. Néhány éve a művese-állomások ellátása után a szaporodó számú magánszolgáltatók vették át az OMSZ -tól a sokszor csak "beteg-taxi"-nak csúfolt általános betegszállítási feladatokat is, ám a 4-5 évvel ezelőtt még működőképes magánszolgálatok finanszírozását nem korrigálták az azóta bekövetkezett változások, így mára a költségek szinte a teljes finanszírozást felemésztik.
Mindeközben az általánosan megfogalmazott "ellátási kötelezettség" miatt a betegszállító szervezet akkor is köteles szolgáltatni, ha e szolgáltatást az OEP térítési díjai nem fedezik, s úgy tűnik, senki nem vállalja fel, hogy konkrétan megfogalmazza a betegszállítók valós feladatát.
Semmelweis terv a kegyelemdöfés a betegszállítóknak?
A Semmelweis terv megvalósulásával számos bonyolultabb orvosi eljárásra, illetve kórházi kezelésre szakmai és gazdasági megfontolásokból ez eddigiekhez képest a beteg lakóhelyétől távolabb kerül sor, az ellátáshoz való hozzáférés területenként jelentősen eltérő lesz. Növekedhet az "üres", azaz nem finanszírozott kilométerek aránya, ez pedig végleg kibillentheti a betegszállítók jelenlegi igen kényes gazdasági egyensúlyát - hangsúlyozza Poller.
A szervezett betegszállítóval történő szállítás a rászorulók szakrendelőbe-kórházba jutásának a legolcsóbb, az egészségügyi kapacitások legjobb kihasználtságát lehetővé téve módja. Mint mondja, a magántulajdonú, de közszolgálatot ellátó betegszállítók nélkül a lakosság egy leginkább rászoruló része elesik az állam által nyújtott egészségügyi szolgáltatástól, az állam által esetleg létrehozott betegszállítási szervezet rövid és hosszú távú összegzett költségei pedig bizonyosan meghaladnák a jelenlegi helyzet korrekciójának a költségeit.
Összeomlás fenyeget
A Szövetség az Egészségügyért - Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége közleménye szerint az egészségügy átalakításával minden képzeletet felülmúló feladat vár a még működő 84 betegszállító vállalkozás 475 finanszírozott autójára, s mintegy 2000 dolgozójára, miközben a mentésre-betegszállításra költött 31 milliárd forintból mindösszesen 6 milliárd jut a szállítási tevékenységre. /A 600 milliós üzemanyag kompenzációból pedig 200 millió, holott az esetek kétharmad részét a betegszállítók gépjárművei teljesítik./ Eddig 12 cég csődbe ment, a működők hitelekkel küszködnek, összeomlásukkal a térségi központok a betegek többsége számára elérhetetlenné válik.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság