Egyelőre felmérhetetlen, hogy mennyire sokan szorulnak ki otthonukból, illetve onnan, ahol eddig meghúzták magukat a rezsifizetés nehézségei miatt - derült ki Győri Péter szociológus, a Menhely és a Hálózat Alapítvány a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért kuratóriumi elnöke szavaiból, aki a Népszavának nyilatkozott.
A szakember szerint a nemrégiben bezárt csepeli munkásszálló esete korántsem egyedi, a bezárás réme nagyon sok ilyen szálláshelyet érinthet attól függően, hogy mikor jár le az energiakereskedővel kötött szerződésük, meg tudták-e hosszabbítani és ha igen, akkor milyen áron. Csak idő kérdése, hogy mikor jön a következő eset.
Bár erről nem készült kutatás és pontos adatok sincsenek, de Győri szerint Budapesten legalább két tucat hasonló funkciójú nagyobb létszámú munkásszálló működik. Akad belőlük jó néhány a többi nagyvárosban is. Vidéken inkább a kisebb, gyakorta családi házakból kialakított szálláshelyek vannak.
Rátolják a bérlőkre
Ezek rezsiköltsége minden más intézményhez hasonlatosan drasztikusan emelkedik, amit az üzemeltetők többnyire egyszerűen áttolnak a bérlőkre. Ők pedig mindent elkövetnek, hogy fizessenek. A lét peremén kapaszkodva kevés a választási lehetőség.
Az elmúlt hónapokban radikálisan megcsappant a megfizethető lakhatási lehetőségek száma. Az önkormányzati bérlakás továbbra is csak álom, saját otthonról már nem is álmodnak, a piaci alapon kivehető albérletek pedig vagy túl drágák vagy nekik nem adják ki ezeket, mert nem tudják kifizetni a 2-3 havi kauciót. Családok átmeneti otthonából nagyon kevés van az országban.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót