A közleményt az áramszolgáltatók által a rendszerhasználati díjak miatt indított perben született keddi bírósági döntés kapcsán juttatta el a hivatal az MTI-hez.
A hivatal átalakulásáról szóló törvény hatálybalépését követően a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeletben fogja meghatározni a rendszerhasználati díjakat - közölte a MEH.
Kapcsolódó
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a MEH áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot. A jelenlegi határozat azonban mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés.
A bíróság az áramszolgáltatók kifogásai közül hárommal értett egyet, emiatt helyezte hatályon kívül a határozatot. Ugyanakkor az áramszolgáltatók érvelésével szemben kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat. A bíróság nem fogadta el azokat az érveket sem, amelyek kifogásolták, hogy az energiahivatal milyen módszerekkel számszerűsítette a szolgáltatók indokolt költségeit.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót