A magyarok kétharmada (67 százaléka) egyetért azzal az ötlettel, hogy a koronavírus-járvány miatt a 65 év felettieknek fenntartott 9-12 órás vásárlási idősávot 2 órásra szűkítsék - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.
A szűkítés melletti legerősebb érvet, miszerint ezzel a változással a kereskedők is jól járnának, a válaszadók 37 százaléka osztja, míg további 30 százalék szerint két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz.
Az idősáv változatlanul hagyása melletti 33 százalék körében a két érv közel azonos súllyal esik a latba: 16 százalék szerint az idősáv szűkítése növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 17 százalék úgy véli, hogy azért nem kell a 3 órás intervallumhoz hozzányúlni, mert ennyi idő biztosan szükséges a nyugodt bevásárláshoz az idősek számára.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202005/orig/image1589476997.jpg&w=500)
Még március 27-én, pénteken jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy másnaptól - a koronavírus-járvány elleni hatékony küzdelem érdekében - kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére, első lépésben két hétre azaz, április 11-ig. A szigorítás része volt az a döntés is, hogy 9 és 12 óra között kizárólag az idősek (65 év felettiek) mehetnek be és vásárolhatnak a nyitva lévő élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.
A kereskedők módosítanának
Már április közepén olyan lapinformációk láttak napvilágot, miszerint kereskedelmi körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték az ágazati szereplők. Az ötlet az volt, hogy - nemzetközi mintára - két órára változna a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ráadásul szombatonként teljesen megszűnne. A kereskedők fő érve az volt, hogy - ez különösen a kijárási korlátozás első heteire volt igaz - miközben a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig megugrott az élelmiszerüzletek forgalma és nem egy helyen sorállás alakult ki, addig a forgalom a háromórás speciális szakaszban látványosan visszaesett 12 óráig.
Ezt követően hetekig nem történt semmi az ügyben. Pekó László, a Co-op Hungary igazgatósági elnöke a május 7-én megjelent interjújában úgy fogalmazott: "komolyan sújtja a boltokat a 65 év felettieknek fenntartott, 9-12 órás idősáv. A délelőtti órákban akár a felére is visszaesik az árbevétel, tizenegy és dél között alig van vásárló, ezt pedig a délutáni órákban tapasztalt növekedés nem mindig kompenzálja. A korlátozás különösen hétvégén okoz gondot, főként azokon a településeken, ahol a bolt eleve délig tartana nyitva" - mondta a cégvezető. Jobb híján a boltok tovább tartanak nyitva, ami tovább növeli a költségeket, ezért inkább szűkítenék a nyugdíjas korúak idősávját a 10-12 vagy a 11-13 óra közti idősávra.
Legutóbb május 13-án a Magyar Nemzet járta körbe a kérdést. Támogatjuk az idősáv szűkítését, valamint a hétvégi vásárlási korlátozások feloldását, amely országosan könnyebbé tenné a kereskedelem egész napos működését, a munkavállalók kiegyensúlyozottabb beosztását - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a napilapnak. Szavai szerint már javasolták a döntéshozóknak az idősáv rövidítését, mivel a korábbi vásárlási hullámok lecsengése után a tapasztalatok szerint 11 és 12 óra között már kevesen vannak a boltokban. Ebből, illetve a járványhelyzet alakulásából az látszik, hogy már nem várhatók tömeges megbetegedések.
És mit mondanak a 65 év felettiek?
És mit szólnak az idősáv esetleges szűkítéséhez a leginkább érintettek, azaz az idősek? A többségek támogatja azt. A Pulzus kutató mostani felmérése szerint ugyanis a 60 év felettiek körében az ötlet támogatottsága 62 százalékos. Ezen belül 38 százalék elfogadja a kereskedők érveit, míg 24 százalékuk szerint két óra elég a napi bevásárlásukhoz. A megkérdezett idősek 15 százaléka aggódik csupán amiatt, hogy a szűkítése növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 23 százalékuknak igenis kell a három óra a nyugodt bevásárláshoz. Az utóbbi véleményt a 18-39 évesek 13 százaléka, valamint a 40-59 évesek 15 százaléka osztja.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202005/orig/image1589477029.jpg&w=500)
Ezt kell tudni a kutatásról
A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.A kutatásból az is kiderül, hogy a férfiak és a nők között nincs érdemi véleménykülönbség: 69, illetve 66 százalékuk támogatja az idősávszűkítés ötletét. Az érvek súlyában viszont akad eltérés: a nők számára többet nyom a latban az, hogy ezzel a kereskedők is jól járnának, míg a férfiak körében erősebb érv az, hogy a két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202005/orig/image1589477014.jpg&w=500)
A jelek szerint egyre többen értik azt, hogy - különösen a kisebb településeken - igencsak megszenvedik a helyi boltok a napi három órányi alacsony forgalmat. A Pulzus Kutató reprezentatív közvélemény-kutatása szerint ugyanis a kereskedői érvet a községben élők csaknem fele (47 százaléka) osztja, míg ez az arány a többi településtípusban 32-35 százalék között mozog.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202005/orig/image1589477060.jpg&w=500)
A kereskedők panaszaira végzettség szerint főleg a diplomások (42 százalék) és az alapfokú végzettségűek (40 százalék) fogékonyak. A középfokúak körében a legerősebb érvnek az számít, hogy két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202005/orig/image1589477044.jpg&w=500)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)