A Portfolio portál pénteken írt arról, hogy a kormány megemelte az ebben az évben meghirdetendő gazdaságfejlesztési pályázatok keretét, és az eddig ismert menetrendhez képest 10 új pályázati felhívás várható.
Az MTI-nek adott írásos válaszában a tárca közölte: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) teljes kerete mintegy 2600 milliárd forint, így az idén meghirdetendő keret a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus teljes hét évére jutó összeg csaknem 92 százalékát teszi ki. Az év végéig összesen 95 pályázati felhívás érhető el a GINOP keretében. Eddig 54 kiírás jelent meg, 33 esetében pedig már hirdettek nyertest.
Jelentős keretemelkedés történt a kis- és középvállalkozások versenyképességének javításánál, az előzőhöz képest 34,5 milliárd forinttal magasabb a módosított keretösszeg. Ezzel 378,3 milliárd forint áll majd rendelkezésre az év végéig - közölte Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Két, korábban nagyon népszerű pályázati felhívás nyílik meg újra, módosított tartalommal ismét pályázni lehet majd a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak és kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. Jelentős változás történt a pénzügyi eszközöknél is, 17,5 milliárd forinttal emelkedett a keretösszeg. Hamarosan nagy számban hirdetnek meg kombinált hiteltermékeket, illetve az első kockázatitőke-termékek is várhatóak még az idén.
A változtatások célja, hogy a piaci igényeknek leginkább megfelelő pályázati kiírások szülessenek, és az európai uniós források nagy lendületet adjanak a gazdaságnak. A cél a magyar gazdasági növekedés dinamikájának megőrzése, és ebben nagyon fontos szerepe van az uniós források hatékony felhasználásának.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba