Parragh László szerint fel kell ismerni a polgármestereknek is és a kamaráknak is azt az összefüggést, hogy ha együttműködnek, akkor sikeresebb fejlesztések valósulhatnak meg. A kamarai vezető példaként Kecskemétet, Debrecent és Győrt említette.
Akkor tudnak a városok fejlődni, ha a helyi fejlesztésre szánt uniós forrást valóban gazdaságélénkítésre fordítják - fejtette ki. Parragh László jelezte, ilyen megállapodást kötöttek a Megyei Jogú Városok Szövetségével.
A kamarai elnök a műsorban beszélt arról is, hogy a képzésen múlik az ország fejlődése, és olyan oktatási rendszert kell kiépíteni, és olyan szakmát kell adni a fiatalok kezébe, amellyel jó eséllyel tudnak elhelyezkedni, továbbá erősíteni kell a kutatás-fejlesztést és az innovációt is.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál