Évről évre egyre többen nyújtanak be pályázatot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által meghirdetett lehetőségekre, és nyernek el jelentős támogatási összeget, 2017-ben 152 nyertes pályázatot nyújtottak be, ez volt eddig a legtöbb. A nyertes pályázók közül 148-an kötötték meg támogatáshoz szükséges szerződést a NEAK-kal - olvasható a humántárca közleményében.
A tavalyi évben a pályázatok eredményeként 52 betöltetlen háziorvosi szolgálatot és 37 betöltetlen fogorvosi szolgálatot sikerült betölteni. A praxisjog vásárlási pályázatnak köszönhetően további 59 háziorvosi szolgálat esetében biztosított a folyamatos háziorvosi ellátás. A legtöbb háziorvosi szolgálatot Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Békés megyékben töltötték be a nyertes orvosok.
A 2017-es praxispályázatokra eredetileg 1,25 milliárd forint állt rendelkezésre, 500 millió forinttal több, mint az azt megelőző évben. A keretet a kormány két lépcsőben tovább emelte. A tavalyi évben így mindösszesen 2,34 milliárd forintot fizetett ki a NEAK a nyerteseknek.
Az idei évben a letelepedési pályázatokra, illetve a praxisjog vásárlási pályázatra összesen 1,25 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázati feltételek 2018-ban sem változnak.
Kik pályázhatnak?
A háziorvosi és fogorvosi letelepedési pályázatra továbbra is azok a háziorvosok/fogorvosok pályázhatnak, akik önálló háziorvosi/fogorvosi tevékenységet végezhetnek. További feltétel, hogy a pályázatban megjelölt háziorvosi/fogorvosi szolgálatoknak legalább egy éven keresztül betöltetlennek kell lenniük. Az elnyerhető támogatási összeg nettó 12 és 20 millió forint között alakul attól függően, hogy hány hónapja betöltetlen az adott szolgálat. A letelepedési pályázatra fogorvosok is jelentkezhetnek.
Praxisjog vásárlásra az egy háziorvos által elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint lehet.
A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a letelepedési pályázat esetén legalább 6, praxisjog vásárlása esetén a pályázat elnyerését követően legalább 4 évig biztosítják az ellátást.
A pályázatok folyamatosan, legkésőbb 2018. október 15-ig adhatók be, az elbírálás határideje 60 nap.A szerződéskötés folyamatos, a támogatás kifizetése egy összegben történik, legkésőbb 2018. december 20-ig.
A részletes pályázati kiírások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján elérhetők.
Az influenzajárványról itt olvashatja friss cikkünket.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány
Leállt az M3-as metró