A hírportál információi szerint több településen már meg is történt a felkérés az önkormányzat részéről. Arról egyelőre nincs hír, hogy nekik is ki kell-e tenniük a nemzeti dohánybolt feliratokat vagy hogy rájuk is érvényes lesz-e, hogy a dohány, fagylalt, alkohol és sorsjegy mellett mást nem árulhatnak. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. mindössze annyit közölt, hogy "a kijelölés módjáról" a napokban kiad majd egy közleményt.
Korábban olyan elképzelések is napvilágot láttak, hogy a mobilposta-szolgáltatáshoz hasonlóan a Magyar Posta Zrt. feladata lenne az olyan kistelepülések ellátása, ahol senki sem pályázott trafikkoncesszióra. A magyar államnak ugyanis a dohánytermékeket illetően ellátási kötelezettsége van.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba