A törvénymódosítás okaként említette, hogy szeretnék elkerülni a "kamuegyetemek" magyarországi megjelenését, hangsúlyozva, hogy a CEU nem tartozik ezek közé, a közéleti és médiareakciókra utalva pedig azt mondta, az intézmény érdekérvényesítő képessége "talán erősebb", mint társaié.
Palkovics László megjegyezte, el fogják magyarázni az ügyben fellépő nagyköveteknek, hogy az a cél: "valós egyetemek" működjenek az országban, hangot adva azon álláspontnak, hogy attól egyetem egy egyetem, hogy abban az országban is folytat képzést, ahol kiadja a diplomáját - írja az MTI.
Az államtitkár kérdésre válaszolva azt jelezte: előzetesen nem tárgyaltak a törvényjavaslatról a CEU-val, mert nem volt erre idő.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság