Csepreghy Nándort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétfőn bejelentették: az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programját, a döntés eredményeként 342 milliárd forint jut a közigazgatás fejlesztésére. Elmondása szerint ezt a forrást részben további kormányablakok megnyitására használják: az év végére 278 kormányablak működik majd az országban. Emellett összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait, így a jövőben csak egyszer kell majd valamilyen adat változását jelezni az állam felé, aminek eredményeképpen sokkal gyorsabb lesz az ügyintézés - közölte.
Továbbá, miután 2018-ra kiépül a széles sávú internet lefedettség az egész országban, lesznek olyan közszolgáltatások, amelyeket online lehet majd intézni. A cégek ügyintézése is gyorsabb és egyszerűbb lesz - tette hozzá.
Csepreghy kitért arra is, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program keretében július elején meghirdetett, mintegy 85 milliárd forintos eszközfejlesztési pályázatra több mint 1600 pályázat érkezett, és már folyik az értékelés.
Az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználásáról a helyettes államtitkár azt mondta: Magyarország a régió azon kevés országa közé tartozik, amelyik maximálisan kihasználja a lehetőségeit. Közlése szerint mostanra már több mint 7700 milliárd forintot használt fel az ország, vagyis az év végéig kevesebb mint 500 milliárd forintot kell kifizetni ahhoz, hogy Magyarország a teljes keretet lehívja. Véleménye szerint ez biztosan teljesülni fog, hiszen a korábbi évek tapasztalata szerint az utolsó negyedévben fizetik ki a számlák felét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja