Sokan vagyunk, akik úgy érezzük, ha egy évben legalább egyszer nem megyünk a tengerre, börtönben vagyunk - idézi a miniszterelnök Kossuth Rádiónak adott szokásos interjúját az Index.
Arra kérte a magyarokat, hogy ne külföldre menjenek, hanem inkább például a Balatonra. Emberek fürdőnadrágban, bikiniben, fagylalt, lángos, az emberek úgy érzik, kitört a szabadság. A kormány pedig ne nyaralgasson, hanem figyeljen, legalábbis még pár hétig - mondta a kormányfő.
Kapcsolódó
A siker kulcsa bennünk van. Azt kell a magyaroknak megérteni, hogy ez egy szakaszgyőzelem. Nincs vakcina, tehát nem tudjuk magunkat beoltatni, hogy ne kapjuk el a fertőzést. Mivel az országot nem tudjuk kiszakítani Európából, és nem is akarjuk, ezért a környező országok hatással vannak ránk - mondta Orbán Viktor a koronavírus-helyzetről.
A magyar emberek nagyon lassan realizálják vagy nem igazán, hogy az egész közép-európai perspektíva megváltozott: pénzügyeink rendezettebbek, de egy baj van: szegényebbek vagyunk, ezért aztán miért járjanak rosszul a V4-ek Brüsszel döntései miatt, amiért elvárják, hogy mi segítsük a bajba jutott déli államokat. Ne legyünk balekok. Áll is a bál Brüsszellel, késhegyre menő viták zajlanak Európában a gazdaság újraindításával kapcsolatban - mondta a tervezett uniós költségvetési és gazdaságmentési tervekről.
Az interjú során megerősítette, hogy pénteken a parlament megszavazza a 2021-es költségvetést, ahogy azt is, hogy - az Európai Unió kérésével ellentétesen - nem nyitja meg az ország határait több unión kívüli ország állampolgárai előtt egészségügyi okokra hivatkozva.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában