Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.
Az első ülésnap ezután a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek tárgyalásával ér véget.
Az Országgyűlés kedden huszonhat előterjesztésről szavaz. Egyebek mellett módosíthatják a közbeszerzési törvényt, amellyel a kormány szándéka szerint szigorúbbá, ugyanakkor átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak a közbeszerzési eljárások. Egy bizottsági módosító javaslat értelmében kimondanák, hogy az adókedvezmények a jövőben nem minősülnének támogatásnak.
Szintén a kormány javaslatára hozhatnak új törvényt a hivatalos statisztikáról és a Magyar Corvin-lánc Testületről, a közigazgatási perrendtartásról, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről. A szavazásokat követően tizennégy olyan javaslat bizottsági jelentéseiről tárgyalnak a képviselők, amelyek elfogadása a következő hétfőn várható.
Szerdán három jelentés kerül terítékre, elsőként a Kúria elnöke, majd az OBH vezetője, végül pedig a legfőbb ügyész számol be szervezete előző évi tevékenységéről.
Csütörtökön kormánypárti képviselők javaslatára kezdődhet általános vita a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő törvénymódosításokról, míg a Jobbik kezdeményezésére az óraátállítás megszüntetéséről tárgyalnak. A parlament honlapján elérhető információk alapján az Országgyűlés december 12-én tartja idei utolsó ülését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra