Győrfi Pál elmondta: az esetek száma szerda reggelre valószínűleg megduplázódik; országosan 15-20 százalékkal több dolguk volt a mentőknek, mint egy átlagos munkanapon. Elsősorban elcsúszásból, elesésből származó sérülésekkel találkoztak, jellemző volt a lábtörés, a fejsérülés és az agyrázkódás.
A segélyhívások a kora reggeli óráktól folyamatosan érkeztek a mentőkhöz, ekkor még elsősorban a budai oldal hegyvidéki részéből. Reggel még főként a munkába indulók szenvedtek balesetet, délelőtt pedig elsősorban idős emberekhez hívták őket.
Délután 4-5 órára jelentősen romlott a helyzet, és szinte percenként kapták a segélyhívásokat a főváros minden pontjáról. Annyira sok értesítést kaptak, hogy előfordult: egy mentőkocsit két címre is kiküldtek - közölte, hozzátéve, sok autós is balesetet szenvedett a csúszós utakon. A sok feladat miatt növelték a szolgálatban lévő járművek számát.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium