Nincs olyan önkormányzat jelenleg, amely nincs pánikban. Aki nem kapott még számlát, azért, aki kapott, az pedig azért. Az infláció és a rezsiemelkedés hatása sokkoló – mondta a G7-nek Köves Mihály, a Békés megyei Doboz független polgármestere. Már az augusztusi gáz- és áramszámlák is négy-ötszörös emelkedést mutattak, Köves Mihály szerint jövőre akár 15-20-szoros áremelkedés is lehet.
A polgármester szerint lényegében mindegy, hogy a szorzó 20-as vagy 120-as, ezt önerőből lehetetlen kigazdálkodni. Dobozon arra készültek, hogy a közművelődési intézményt be fogják zárni, és olyan helyre teszik az ott működő foglalkoztató csoportokat, ahol vegyes tüzelésű kazánnal lehet fűteni.
Spórolnak a béren
Az önkormányzati alkalmazottak közül a nyugdíjba vonulókat nem fogják helyettesíteni, illetve a határozott idejű szerződések meghosszabbítása is kérdéses.
Eközben a jellemzően alacsony munkaképességű és keresetű lakosság is hiába fordul segítségért az önkormányzathoz, egyre csekélyebb források állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a szép szavakon túl anyagilag támogatni lehessen a faluban élőket.
Az alig kétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei Alattyánban a falunap marad el az energiaárak miatt - derült ki Huszár Arnold független polgármester szavaiból. A település kiadásai Dobozhoz hasonlóan 3-4-szeresére emelkednek. A közétkeztető például idén már kétszer emelte az árat, másodszor 40-45 százalékkal.
Dobozhoz hasonlóan Alattyánban is „nagy gondokra számítanak” a lakosságnál, náluk is többen az önkormányzathoz fordulnak segítségért. Huszár szerint a 700 háztartásnak kiosztott pár ezer forintos rezsitámogatás is felborítaná a költségvetést, így ezt helyi szinten képtelenség megoldani.Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál