A kormány kivenné a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát, illetve elvonná a többi településrendezési eszközt is - írja a Népszava. De elképzelhető az is, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is.
Ha ezeket a jogköröket is elveszi vagy kiüresíti a kormány, akkor az önkormányzatoknak gyakorlatilag semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön. Emellett egy szakértő szerint a helyhatóságokat megfosztanák attól az alkupozíciótól, hogy a fejlesztői szándékokért cserébe utat, közműfejlesztést, netán óvodát, parkot kérjenek.
- Irdatlan káoszt eredményzene a helyi építési szabályzatok elvétele a települési önkormányzatoktól - vélte egy kerületi főépítész, hozzátéve, hogy nem ismeri a tervezett változás tartalmát. Már az építési engedélyezési eljárásokkal is alig tudnak megbirkózni a kormányhivatalok, a kerülethez napi szinten érkeznek panaszok és kérdések különféle engedélyezési ügyekben. Esetenként pedig olyan építkezések is engedélyt kapnak, amelyek semmiféle szabályzatnak nem felelnek meg.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket