Szerdára virradó éjszaka a Dunántúl nyugati, északnyugati felén lehet több a gomolyfelhő és alakulhat ki néhol zápor, esetleg zivatar, másutt inkább csak kevés fátyolfelhő lesz az égen és csapadék sem valószínű. A délkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban általában 16 és 22 fok között alakul.
Szerdán a sok napsütés mellett kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő is lehet az égen, csapadék általában nem valószínű, legfeljebb 1-1 helyen alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. A déli szél a Kisalföldön megélénkül, időnként meg is erősödik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű.
Kapcsolódó
Csütörtökön nagyrészt derült, napos idő várható kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel. Csapadékra nem számíthatunk. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.
Pénteken jobbára derült lesz az ég, majd délutántól a Nyugat-Dunántúlon gomolyfelhők képződnek, amelyekből zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti, déli szél napközben többfelé megélénkül. Délutántól a Dunántúl északi részén északira, északnyugatira fordul a légáramlás, és már erős, zivatar környékén viharos széllökésekre is számítani kell. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.
Az OMSZ csütörtökre és péntekre is másodfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt, vagyis a napi középhőmérséklet 27 Celsius fok felett valószínű.
A Balaton Siófoknál 27, a Velencei-tó Agárdnál 28 fokos.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben