Az egyre inkább északkelet felé áthelyeződő zivatarrendszer nyomában több helyen - főképp a Duna-Tisza közén, az Észak-Alföld és az Északi-középhegység területén - intenzív csapadékra (10-40 milliméter), viharos (50-90 kilométer/órás) szélrohamokra, néhol nagy méretű jégre lehet számítani. Napközben kiemelten a Tiszántúlon, északkeleten várható még intenzívebb, helyenként heves zivatar. Itt néhol 90 kilométer/órát meghaladó szélroham is valószínű. Késő este keleten is fokozatosan megszűnhetnek a zivatarok - írta a Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében.
A felhőszakadás veszélye miatt Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Ezekben a megyékben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Szintén a felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Zala és Békés megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A Dunántúlon a legerősebb széllökések elérik a 60-65, főképp a Dunántúli-középhegység és a Balaton térségében a 70-75 kilométer/órát, majd késő estére veszíthet erejéből a szél. A Zemplén, Bodrogköz térségében a késő délutáni óráktól (zivataroktól függetlenül is) viharossá fokozódhat az északkeleti irányú szél.
A viharos szél miatt Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Az OMSZ friss előrejelzése szerint a hőmérséklet késő este 14 és 23 fok között lehet.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában