Helyenként tartós eső is valószínű, nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az ország két része között – áll a friss előrejelzésben.
Jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kivételt ez alól csak a keleti, délkeleti tájak képeznek, de délutántól ott is megnövekszik a felhőzet.
A csapadékzóna egyre inkább kelet felé mozog, többfelé lehet eső, zápor, az Alföldön zivatar is kialakulhat. Eközben északnyugaton fokozatosan csökken a felhőzet, szűnik a csapadék, estére az Észak-Dunántúlon kitisztul az ég.
Éjjel eső, zápor főleg a Dél-Dunántúlon és a keleti, északkeleti megyékben lehet, hajnalra az ország délkeleti felére korlátozódik a csapadék.
Kedd délelőtt front felhőzete és csapadékrendszere a Tiszántúlt is elhagyja, kiderül az ég, majd a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből több helyen alakul ki napközben eső, záporeső, az északkeleti, északnyugati megyékben helyenként zivatar is előfordulhat.
Az északnyugati szél ma és holnap is nagy területen megélénkül, megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között alakul.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat