A demográfiai trendek, a társadalom öregedése miatt várhatóan jelentősen nőni fognak az állam egészségügyi és gondozási kiadásai, amire nem rövidtávú politikai érdekek szerint kell felkészülni. Gál Róbert Iván társadalomkutató, és Medgyesi Márton, közgazdász-szociológus az Eötvös Károly Intézet által szervezett szerdai konferencián beszéltek a problémáról a Népszava beszámolója szerint.
Gál Róbert István szerint a felkészülésben nem állunk jól: a nyugdíjkorhatár emelésének ütemével nem egyformán nőtt a nyugdíjba lépés után várható hátralévő élettartam. Az idősödés sokaknak nem lesz sikertörténet – fogalmazott a hamarosan nyugdíjba lépő korosztályról Gál. Sokan kemény, de alacsonyabb hozzáadott értékű munka után, rosszabb egészségi állapottal tudják majd csak elérni a nyugdíjkorhatárt, miközben a jobb helyzetben lévő csoportok akár a korhatár elérése előtt is előteremthetik az időskori életük feltételeit, ez a szórás pedig növekedhet.
Kapcsolódó
Gál szerint minden emberi tőkeberuházás, mint például az iskolázottság szintjének emelése segíti az egészségesebb és hosszabb élet elérését. A képzettebb magasabb értéket állítanak elő, többet is fizetnek be a társadalombiztosításba, egészségesebben és hosszabb ideig élnek, tovább is képesek dolgozni, tehát egyértelmű, a kormányoknak tehát érdemes erre energiát fordítani
Medgyesi Márton szerint az időskori ellátás finanszírozhatóságának rémisztő jövőképét árnyalja, hogy az egészségesebb élet miatt jellemzően csak az idősek életének utolsó öt évére koncentrálódnak az állam egészségügyi kiadásai. A költségek fedezetét egy jobban képzett, egészségesebb társadalom tudja előteremteni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában