A másodjára megrendezett szakmai fórumsorozat rendkívül fontos, mivel a munkaerő iránti piaci kereslet továbbra is erős. Az adó- és járulékterhek mérséklésének kiterjesztett kedvezményei pedig a nyugdíjas foglalkoztatás továbbfejlesztését szolgálják - magyarázta Vizeli Sándor, a Közész elnöke, aki szerint a szövetségbe tartozó 18 szövetkezet több mint tízezer főt tömörít, amit már multik és kkv-k egyaránt kihasználnak.
A társulások szerint ugyan a munkaerőhiányt a nyugdíjasok foglalkoztatása nem oldja meg önmagában, de mérsékli annak hatásait. Dolgos Attila alelnök szerint hr-erőforrás is felszabadítható azzal, hogy a toborzási és egyéb feladatokat a szövetkezetek végzik, így a társaságok foglalkozhatnak más munkaerő keresésével - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből, melyben a közleményt szemlézték.
A lap emlékeztet, hogy egyre több kutatás - így az OECD nyugdíjas felmérése - szerint is elkerülhetetlen lesz a jövőben, hogy az idősek tovább maradjanak aktívak, vagyis a nyugdíjkorhatárt későbbre tolják. Míg tavaly száz dolgozó 42 idős ellátásához járult hozzá, addig 2050-re már 58 nyugdíjas vagy ötvenévesnél idősebb, ám nem dolgozó ember megélhetését kell fedeznie, tehát az is előfordulhat, hogy az idős ellátottak annyian vagy valamivel többen lesznek, mint a munkavállalók.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
