Aki már letette vagy hamarosan megszerzi a középfokú nyelvvizsgát, az mindenképpen jól jár, hiszen többletpontokra jogosult. Emiatt az innovációs tárca továbbra is arra biztatja a fiatalokat, hogy lehetőség szerint tegyék le a nyelvvizsgát - olvasható a tárca közleményében.
A kormány számos intézkedéssel segíti a diákok nyelvtanulását, ingyenessé tette a 35 év alattiak körében az első sikeres nyelvvizsgát, a diákhitel már nyelvtanulásra is fordítható, és további több százezres terhet vesz le a szülők válláról az, hogy a középiskolások jövő nyártól ingyenes külföldi nyelvi képzésekre utazhatnak.
Kapcsolódó
A most megjelent kormányrendelet a kötelező emelt szintű érettségi vizsgát írja elő bemeneti követelményként azzal, hogy e feltétel teljesítése alól mentesülnek azok a képzések, amelyek esetén a felvételi pontszámot nem az érettségi vizsgák eredményéből, hanem a gyakorlati vizsga eredménye alapján számítják ki. Ide tartoznak többek között a művészet, művészetközvetítés képzési terület szakjai, az edző alapképzési szak, és a művésztanár szakok.
A kormányrendelet szakonként, képzési területenként tartalmazza a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárásokban a jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák jegyzékét is - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium