Törvénymódosítás miatt aktualizálta a televíziós és rádiós tartalmak korhatár-besorolásában irányadó ajánlását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és egy állampolgári bejelentést is vizsgált az új szabályok alapján – közölte a szervezet.
A televíziós és rádiós tartalmak korhatár-besorolásának irányadó szempontjait tartalmazó médiatanácsi ajánlást a médiatörvény idén július 8-án hatályba lépett módosítása miatt kellett kibővíteni.
A napokon belül a Médiatanács honlapján is olvasható dokumentum a médiaszolgáltatóknak nyújt támpontot abban, hogy egyes műsoraikat mely korhatári kategóriában, mely idősávban tegyék közzé.
Az ajánlás többek között rögzíti, hogy milyen szempontok alapján kell a 18 éven aluliaknak nem ajánlott, V. kategóriába sorolni azon műsorszámokat, amelyeknek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot