Az eseményen Nagy Márton, az MNB alelnöke, Kumin Ferenc, Magyarország New York-i főkonzulja, B. Gerard Dages, a New York-i Fed alelnöke, Palotai Dániel, az MNB főközgazdásza, valamint Kevin Daly, a Goldman Sachs igazgatója is részt vett.
Párizs, Róma és Hamburg után a New York-i a negyedik képviseleti iroda, amelyet az MNB külföldön nyitott.
Kapcsolódó
A New York-i irodában a munka hivatalosan már 2017 szeptemberében elkezdődött, de ünnepélyes avatás csak most volt. A képviseleti iroda egyik fontos célja, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki a pénzügyi szektor New York-ban székelő szereplőivel. A jelenleg három fővel működő iroda emellett a Federal Reserve New York-i regionális tagbankjával, szabályozó hatóságokkal, a helyi és környékbeli gazdasági/pénzügyi szakmai szervezetekkel való szoros együttműködést tűzte ki céljául. A magyar jegybank törekszik továbbá bővíteni oktatási és kutatási kapcsolatait is kiemelkedő amerikai egyetemekkel, annak érdekében, hogy kutatócserékkel és szakmai képzésekkel támogassa szakembereinek munkáját - olvasható a közleményben. New York-ban mintegy 20 jegybank tart fenn képviseleti irodát és száz fősre tehető a jegybankok külföldi irodáiban dolgozók nemzetközi közössége.
Az MNB 2015 júliusában Hamburgban, augusztusban Párizsban nyitott irodát, majd 2016. januárban indult a római. A jegybank korábban hét nemzetközi irodát tartott fent, Tokióban, Frankfurtban, New Yorkban, Párizsban, Zürichben, Londonban és Bejrútban. A korábbi bejelentés szerint a következő irodákat Buenos Airesben és Bejrútban tervezik nyitni.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban