Felújítják a budavári Ponty és Halász utcát, előbbi munkálatai már a héten megkezdődtek. Jelenleg mind a két utcán rossz minőségű kockakő burkolat van, a Ponty utca pedig erősen lejt, így ha leesik a hó, nem jó rajta közlekedni.
Felújítják a járdákat is, a Ponty utcában új vágott kockakő lesz, a Halász utcában aszfalt. Megújul a Ponty utca tetején lévő lépcső is, illetve a víznyelő aknák.
A Ponty utcát a felújítás idejére három ütemben, teljes szélességben lezárják. Ez - az ott lakók mellett - azokat érinti majd kellemetlenül, akik a Budai vár irányába ezen az útvonalon kerülték ki a Clark Ádám teret.

A Halász utca lezárása komolyabb szervezést igényel, itt van ugyanis az alsó rakpart kevés fel- és lehajtójának egyike. A picike utcán hatalmas a forgalom, sőt legtöbbször emiatt torlódnak az autók a Fő utcában is.
Ezt a forgalmat nem lehet csak úgy elvágni, ezért a Halász utca Bem rakpart felé lesz egyirányú, a Fő utca irányába kerülő úton, a Szilágyi Dezső téren keresztül lehet eljutni. A munkálatok várhatóan november végéig tartanak majd.
Marad a felnigyilkos út
Bár a veszélyes Ponty utca és a nagy forgalmú Halász utca felújítása idén megtörténik, a környéken van még egy különösen csúszós és óriási forgalmat átengedő rövid útszakasz: a Corvin tér nyugati, élesen kanyarodó, sárga macskaköves része (a térképen sárgával jelölve), ahol télen vagy esős időben nagyon könnyű nekicsúszni a magas padkának, ha valaki nem kellően lassan veszi be a kanyart.
A Corvin térnek ez a szakasza vezeti le az Iskola utca forgalmát a Fő utcára, így ez is gyakran be szokott dugulni.
A Corvin tér felújítását az önkormányzat egyelőre nem tervezi - tudta meg lapunk.

Olvassa el kapcsolódó cikkünket arról, hogy a Lánchidat 2020-ig fogják lezárni.
A borítókép forrása: Google StreetView
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
