Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok uniós tilalmát az érintett termékek volumene még évi tízezer tonna alatt volt a CSAOSZ adatai szerint. Ez tavaly emelkedett 15 ezer tonnára az elviteles ételdobozok, italpoharak és hordtasakoknak a koronavírus-járvány következtében jelentősen bővülő mennyisége miatt. A csomagolószakma érdekképviselete piaci forrásból úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, olyan cégek is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, amelyek korábban egészen mással foglalkoztak.
Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára úgy fogalmazott: bár a rendelet még most is szül némi bizonytalanságot az iparágban, a statisztikák azt jelzik, hogy az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15 százalékkal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke (ebbe nem csak a tiltás alá eső termékek számítanak bele) 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, azaz 7 százalékkal csökkent. A főtitkár szerint egyelőre átmeneti időszakban van az érintett szektor; a gyorsétkezdék, az étel-házhozszállítás, a catering és az italautomaták szegmensében júliusig többen legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.
Kapcsolódó
A kormány tavaly februárban hirdette meg a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely idén július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt (villa, kés, kanál, evőpálcika), tányért, szívószálat, italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket a rendelet szerint azok kimerüléséig fel lehet használni. A tiltásokkal azt a célt szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék a fogyasztók igénybe.
A kormány a tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek technológiaváltásához 10 milliárd forint támogatást biztosított 2020-ban. A következő uniós ciklusban is terveznek bevezetni további támogatásokat erre a célra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót