Idén már 304 ezer cég befizette a kamarai hozzájárulást, de tekintettel a járványügyi helyzetre, a köztestület elfogadja a kötelezettség későbbi teljesítését is.
Parragh László megköszönte a vállalkozóknak a befizetett kamarai hozzájárulást, mert ez szavai szerint azt mutatja, fontosnak tarják, hogy a gazdaság önkormányzata működőképes maradjon.
Kapcsolódó
Satuféknek tűnik mindaz, ami most bekövetkezett, és beleálltunk a földbe - így kommentálta a kormány gazdaságvédelmi akciópontjait a Hvg.hu-nak Parragh László. Véleménye szerint az eddig bejelentett intézkedések teljesen rendben vannak, azok között több olyan is van, amelyet a kamara tett le a kormány asztalára. Az elnök példaként az adófizetői határidők elcsúsztatását és a hiteltörlesztési moratóriumot említette.
Amíg nem világos, hogy meddig tart a járvány, és mekkora a veszteség, addig a költségvetési beavatkozás nem időszerű
- fogalmazott az MKIK elnöke.
Ez nem 2008, ezt másként kell megoldani. A helyzetet nehezíti, hogy ma Magyarországon senki sem tudja megmondani, milyen gyors lesz a járvány lefutása, mennyibe fog kerülni és hol kell beavatkozni.
Sajnos nagyon sok cég be fog dőlni, ágazattól, vállalkozástól, tőkétől, és attól függően, hogy kinek mennyi tartaléka van -jelentette ki Parragh.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót