Szanka Ferenc közölte, a hitelfelvételt kezdeményező vádlottak vagy nem rendelkeztek munkával, illetve megfelelő nagyságú jövedelemmel ahhoz, hogy kölcsönhöz jussanak vagy nem tudtak megfelelő ingatlanfedezetet felajánlani. A vádlottaknak nem is állt szándékában a felvett hitelek törlesztése, jellemzően néhány hónap után nem fizették a részleteket.
A tíz vádlott közül öten nyújtottak be fél- és nyolcmillió forint közötti hiteligénylést, és közülük négyen kölcsönhöz is jutottak. Három vádlott a hamis okiratokat - munkáltatói igazolás, fiktív adásvételi szerződés - biztosította, illetve ketten a hamis magánokiratok felhasználásában nyújtott segítséget. A vádlottak hiteligényléseiket ugyanannak a pénzintézetnek a szegedi, gyulai, kunszentmártoni és törökszentmiklósi fiókjaiban nyújtották be.
Az ügyészség a vádlottakat csalás bűncselekményével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja - tudatta a szóvivő.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság