Február 17-én befejeződött az aláírásgyűjtés a budapesti olimpiáról szóló népszavazásért. Másnap, szombaton a Budapest 2024 Zrt. közleményt adott ki, amely szerint a nemzeti egység megbomlása miatt a pályázat folytatásának nincs értelme, ezért felfüggesztik a szerződéseket, újakat nem kötnek, nem használják fel a költségvetést.
Pataki Márton véleménye szerint ennek finoman szólva is blöff szaga volt, így a következő héten kedden Szabó Szabolccsal, az Együtt országgyűlési képviselőjével felkeresték a társaság irodáit, hogy mutassák meg a jognyilatkozatokat, amelyekkel felfüggesztették a szerződéseket. Ott ezt azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy sok munka összeszedni a papírokat, hogy meg tudják mutatni, és egyébként is csak közérdekű adatigénylésre adnak ki bármit. Pataki Márton még aznap elküldte írásban a közérdekű adatigénylést. Másnap, február 22-én döntött a kormány arról, hogy felkéri a Fővárosi Közgyűlést a pályázattól történő visszalépésre, amelyről a Közgyűlés március 1-én döntött is. Ezek azok a pontok, amikor már nem felfüggesztésről, hanem felmondásról kell beszélni.
Kapcsolódó
A közérdekű adatkérés teljesítésére biztosított törvényi határidő 15 nap. A Budapest 2024-től 15 nappal később csak egy hosszabbítást jelző levél érkezett, mely szerint a nagyszámú adat miatt további 15 napra van szükségük, de érdemben fognak válaszolni. Március 24-én este 8 óra után, egy nap késéssel meg is érkezett a nagyszámú adat: egy hárommondatos a munkavállalóknak szóló e-mail, és egy egymondatos igazgatósági határozat. Utóbbi figyelemre méltó módon a szerződések felfüggesztéséről nem szól, csak új kötelezettségek vállalását tiltja. Jognyilatkozat nem érkezett egy se. Ennek az lehet az oka, hogy miközben egy hónapja hivatalos, hogy vissza kell léptetni a pályázattól, és ez jogi lehetőséget jelentene a szerződések felmondására, erre nem került sor.
Pataki Márton szerint nagyon naivan lehetne azt gondolni, hogy az a cél hogy Mihók Attila vezérigazgató minél tovább vehesse fel a havi nettó 1,8 millió forintos fizetését, ezért dolgoznak ilyen lassan. A valóságban sajnos ennél nagyságrendekkel több pénz, százmilliók, ha nem milliárdok magánzsebekbe történő átmentését látjuk, miközben egy országot néznek teljesen hülyének. Az Együtt budapesti elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr - főkapitányságon.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar