Az igazgató szerint ez az arány a fővárosban valamivel alacsonyabb volt, 85 százalékos kihasználtságról kaptak információt, míg néhány megyében (Heves, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) minden fekhelyen aludt valaki.
A segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat. Az ellátórendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy befogadja azokat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni - hangsúlyozta.
Kapcsolódó
A diszpécserszolgálat a 24 órában működő a krízisautót, az utcai szolgálatokat küldi ki a nehéz helyzetben lévő emberekhez, akik segítenek az elhelyezésben, és takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.
A rendkívüli hidegre tekintettel a Menhely Alapítvány egy plusz krízisautót is működtet az éjszakai órákban, hogy minél több ember kaphasson szakszerű segítséget.
A fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény 1972 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig csaknem 4500 hely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.
A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata folyamatosan fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről a +36 1 338 4186-os telefonszámon.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe