Az FVB december 14-én hitelesítette mindkét helyi népszavazási kérdést. Ezek úgy hangzanak: Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?, valamint Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?
A Kúriára mindkét kérdés ellen felülvizsgálati kérelem érkezett, ezt bírálta el a testület.
Már késő lenne szavazni az olimpiáról
Az olimpia megrendezésével kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat már döntött a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A három részből álló pályázati eljárás első szakasza, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje 2016. február 17., a népszavazás várható időpontja pedig hónapokkal későbbi.
A Kúria szerint a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már benyújtják.
Városliget: már nincs miről beszélni
A Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését a Városliget megújításával összefüggésben kiírandó fővárosi szintű népszavazás ügyében is. A bírói fórum megállapította, hogy az adott kérdést a 2013. december 24-én hatályba lépett, a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény szabályozza, fővárosi szintű népszavazás pedig nem alkalmas törvény hatályon kívül helyezésére. A népszavazás olyan rendeletmódosítás kikényszerítéséről szólna, amely ellehetetlenítené az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt - érveltek.
A Városliget beépítése ellen Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, a XIV. kerület polgármestere nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az olimpiával kapcsolatos kérdést pedig egy magánszemély, Erdélyi Katalin Krisztina nyújtotta be.
Karácsony korábban kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésben, hogy írjanak ki helyi népszavazást Budapest olimpiai pályázatáról, a Városliget beépítéséről, valamint a Római-part árvízvédelmi megoldásáról is, de ezeket a közgyűlés többsége nem támogatta.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt