A szakértő szerint a Standard & Poor's pénteken várhatóan pozitívra javíthatja a magyar adósbesorolás kilátását, amit később követhet a felminősítés. A magyar gazdaság a mennyiségi mutatókban régóta jól teljesít, az elemzők általában a gazdaságpolitika átláthatóságával és kiszámíthatóságával szemben szoktak további elvárásokat megfogalmazni.
A hitelminősítők ebből a szempontból pozitív jelként értékelhetik, ha Magyarország - a tavalyihoz hasonlóan - idén is már tavasszal elfogadja a következő évi költségvetését - fejtette ki Pesuth Tamás, aki megjegyezte, hogy a felminősítés elsősorban az intézményi befektetők szempontjából fontos.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja