Gyakrabban tart forintalapú államkötvény aukciót az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), hogy biztosítani tudja az ország finanszírozását a koronavírus járvány idején - mondta a Reutersnek adott interjúban Kurali Zoltán, az intézmény vezetője.
A kormány jelenleg 2,7 százalékos költségvetési hiánnyal számol idén, ami a járvány előtt tervezettnek közel a háromszorosa. Kurali szerint jövő hétre elkészülhet az újragondolt finanszírozási terv, amiben már megjelenik, hogy az eddig töretlenül növekvő lakossági kereslet a vonzó állampapírok iránt a járvány kitörése nyomán egyből eltűnt.
Az ÁKK a sűrített aukciós renddel alapvetően az intézményi befektetőktől várja a szükséges bevételi többletet, aminél változatlanul prioritás, hogy a devizakitettség megmaradjon a mostani 10-20 százalékos sávban, illetve tovább csökkenjen.
Április közepére a lakossági értékesítés elérte az 1365 milliárd forint, ami az éves cél harmada, miközben az aukciós eladások 780 milliárdot tettek ki, ami megközelítette az éves célkitűzés felét.
Kurali szerint az ÁKK továbbra sem tervez komolyabb devizakötvény kibocsátást, noha ez teljesen nem zárható ki jelen körülmények között. Ezen a téren elsősorban zöldkötvények értékesítésében gondolkodnak, ezen a téren is elsősorban japán vagy kínai pénznemekben.
Koronavírus
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja