Szijjártó Péter közölte, hogy a Sangsin Hungary Kft. 10,5 milliárd forintból bővíti a jászberényi üzemét. A kormány 3,15 milliárd forinttal támogatja a befektetést. A tárcavezető szerint a támogatás sokszorosan megtérül, ráadásul 150 munkahely létrejöttéhez is hozzájárul Jászberényben.
A beruházás - mint fogalmazott - azért is fontos, mert egyre biztosabbnak látszik, hogy az elektromos közlekedés a válság utáni korszak egyik húzóágazata lesz. Magyarországnak készülnie kell arra, hogy az erőviszonyok világszerte átalakulnak, az államok versenyében pedig azok lesznek sikeresek, amelyek a felemelkedő iparágakban vezető szerephez jutnak. Szijjártó Péter ezzel indokolta, hogy a kormány a hagyományos autók mellett az elektromos járművekhez kapcsolódó termelést is jelentős támogatásokkal ösztönzi.
Kapcsolódó
A Sangsin gyárbővítése, az elmúlt 5 évre visszatekintve, a 30. ilyen beruházás belföldön, és nem az első, amely Dél-Koreából érkezett. Jelentős részben a távol-keleti országnak köszönhető tehát, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója lett - hangsúlyozta.
A miniszter üdvözölte azt is, hogy a két ország kereskedelmi forgalma a válság ellenére 24 százalékkal nőtt 2020-ban, a gazdasági kapcsolatok pedig várhatóan tovább bővülnek. Magyarország számos beruházásért versenyez jelenleg is, és ezek több mint háromnegyedét koreai vállalatok tervezik - idézi az MTI.
A Sangsin magyarországi ügyvezető igazgatója elismeréssel szólt a beruházási feltételekről, hozzátéve, hogy ajánlani fogják Magyarországot más koreai vállalatoknak is. Cho Beom Hee kiemelte a képzett munkaerőt, és a kedvező földrajzi elhelyezkedést, amely megkönnyíti a bekapcsolódást az európai autóiparba. A Sangsin elkötelezettségét jelzi, hogy válságos időben bővíti a gyártási és a tárolási kapacitását Jászberényben - tette hozzá.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró