Az év első hónapjában 7683 gyermek jött világra, ami mindössze 37-tel, 0,5 százalékkal maradt el a 2016. januári születésszámtól. Az elhunytak száma 14 064 fő volt, ami nagymértékű, 19 százalékos emelkedést, számszerűen 2286-tal több halálozást jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
2000 óta ez a legmagasabb halálozási szám, beleértve a számottevő mortalitási növekménnyel jellemezhető 2015. januárt is. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - a tetőző influenzajárvány állhatott a KSH szerint.
A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések számának enyhe csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. januári 4058-cal szemben 2017 első hónapjában 6381 fő volt, ami 57 százalékos növekedést jelent.
A házasságkötések száma 2017. januárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első hónapjában anyakönyvezett 1429 házasságkötés 2,8 százalékkal, számszerűen 41-gyel kevesebb volt az egy évvel korábbinál. Az enyhe csökkenésben naptárhatás játszhatott közre, mivel idén januárban eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly.
Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 16,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 2,8 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás értéke 2,8 ezrelékponttal, 7,7 ezrelékre emelkedett. Az év első hónapjában ezer élveszületésre 1,8 csecsemőhalálozás jutott, ami jelentős, 2,2 ezrelékpontos visszaesés az előző év januárjához képest. A házasságkötési arányszám 1,7 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság