A Magyar Honvédség tömegesen megválik a főtisztjeitől és tábornokaitól, viszont az egészségügyi ellátásuk megmarad a hvg.hu értesülése szerint.
Leépítésekkel kezdték fiatalítani a magyar hadsereget azáltal, hogy elküldhetik a hadseregtől azt, aki elmúlt 45 éves, és legalább 25 évet töltött tényleges szolgálati viszonyban. Ez esetben a nyugdíjáig hátralévő időben szolgálati juttatást kap. Az érintettek pontos számát hivatalosan továbbra sem tudni.
A szolgálati jogviszony megszűnése a speciális egészségügyi ellátás végét is jelenti, ezért készül épp egy friss kormányrendelet, melynek tervezete szerint nekik és „biztosított családtagjaiknak” is elérhető maradhat az ellátás.
Kirúgással fiatalítják a honvédséget
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter január 17-én számolt be az aznap megjelent rendeletről, ami alapján
A kormányrendelet a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve újra törvényt módosított. A honvédek jogállásáról szóló törvény szerint a szolgálati viszony csak akkor szüntethető meg felmentéssel, ha létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt a katona „további szolgálatára nincs lehetőség”, vagy ha teljesítménye, egészségi vagy pszichikai állapota miatt, illetve nemzetbiztonsági okból szolgálati beosztásában nem foglalkoztatható tovább.
A honvédelmi miniszter a fiatalításra hivatkozott a rendelkezés kihirdetésekor, mondván, fiatal vezetőket igényel az, hogy a legmodernebb haditechnikát rendszerbe állítsa a hadsereg.
Áldozatvállalásukat elismerve
Az érintett állomány részére a kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást – írták, kiemelve, a honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken.
A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Három-négy jelölt is van az új szerb kormány élére, de Vucic nem mond neveket

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Árrésstop után jön a kötelező tábálázás

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
