Az LMP frakciójában folytatja parlamenti képviselői munkáját Demeter Márta biztonságpolitikával foglalkozó szakpolitikus, aki néhány hónapja látványosan kilépett az MSZP képviselőcsoportjából - írta az mno.hu az Indexre hivatkozva. Demeter korábban a szocialista párt elnökségének is tagja volt.
Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen az LMP-frakciót választotta, a következőket mondta:
- a Fidesz lecserélte szavazóbázisát és kivonult a politikai centrumból,
- a Jobbik is változtatott a profilján, de nem tudta elérni a centrumot,
- az MSZP képtelen a társadalom többségét megszólítani és hitelesen képviselni, miután többszörösen bebizonyította, hogy bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.
Ugyanakkor szerinte az LMP frakciója professzionálisan működik, intenzíven és kitartóan dolgozik, sorra lép fel a káros kormányzati lépésekkel és a lopásokkal szemben.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba